Szívinfarktusos kezdő tisztító kúra

A magas vérnyomás ellen tehetünk a Tiens táplálék kiegészítőivel tartott kúrával is!
Tapasztalataimat megosztom most az olvasókkal is.
Két éve szív infarktust kaptam. Aztán a beavatkozás után azonnal elkezdhettem a gyógyszeres életet élni. Hat különböző gyógyszer volt az étrendemen, ebből öt a szív és érrendszeri problémáimra, egy pedig ezen gyógyszerek miatt a gyomrom védelmére. Egyik-másik gyógyszerem idővel változott, többek között a vérnyomás csökkentőm is, mert egy év elteltével újra drasztikusan felszökött a vérnyomásom. A mellékhatásokat nem taglalom, volt bőven és köztük igen kellemetlen is, de a komoly súlynövekedés volt a leglátványosabb. Ráadásul ez nem épp az ideális feltételeket teremti meg a jó vérnyomáshoz.
Ahogy járkáltam a felülvizsgálatokra, egyre inkább azt vettem észre, hogy állandóan betegként kezelnek, és ennek tartanak is. Nem volt rózsás a közérzetem úgy általában se, de ez még rontott rajta. Mikor lehetek újra egészséges? Valahogy ez irányba nem történt semmi. Csak szedjem a gyógyszereket, aztán ha valamelyik nem jó, majd változtatunk rajta és ez így ment közel két évig.
45-évesen, nem akartam tovább a "beteg" jelzőt hallgatni úgy, hogy közben a kiváltó okot nem vizsgálták és nem is ez irányba "dolgoztak" a gyógyszereim se. Magas vérnyomás? Megoldás a vérnyomás csökkentő, de miért alakult ki a magas vérnyomásom kérdést csak én tettem fel, a szakemberek nem.
A nyáron aztán rátaláltam a Tiensbázisra, és érdekesnek találtam a keletiek felfogását és hozzáállását az egészség megőrzéshez, emellett felkeltette a kíváncsiságomat az a rengeteg tudás, amit évezredek alatt halmozott fel a keleti medicina. Meggyőző volt számomra az is, hogy a készítmények mind természetes növényi vagy állati kivonatok, mindenféle egyéb "apróságok", mint tartósítószer stb. nélküliek és a legfontosabb, hogy mellékhatásokkal pedig végkép nem rendelkeznek! Javasoltak a számomra egy szívinfarktusos kezdő-tisztító kúrát. Már akkor elhatároztam, hogy el fogom hagyni a gyógyszereimet.(ezt senki se javasolta, de én így döntöttem)
Kúrám első szakasza a Biokalcium volt.
A második szakaszban használtam a Chitosant, a Digest tablettát és a Cholicant. Ezen szakaszban elkezdtem a gyógyszereimet "leépíteni" fokozatosan, más-naponta, majd harmad-naponta bevéve.
A harmadik szakaszban jött a Veican és a Cordyceps, s ekkora már nem szedtem be a gyógyszereimet. A közérzetem egyre jobb volt, a vérnyomásom néha ingadozott, de tudtam, hogy a szervezetemnek is idő kell a változáshoz. Azt azért megemlítem, hogy a kúrámhoz eredetileg hozzá tartozott volna az Antilipid tea is, de ezt nem javasolták, mert vérhígító gyógyszert is szedtem még ekkor, és a teának is van ilyen hatása. Ezért én magam "pótoltam" a vérhígítást, amikor már nem szedtem ezen gyógyszeremet, fekete ribizli levél teával, fehér fagyöngy teával, és persze rengeteg fokhagymával, néha halolaj kapszulával fűszerezve.
A vérnyomásomat rendszeresen mérem, és teljesen normális a kúra után két hónappal is. Azóta már iszom az Antilipid teát, és hozzá Biokalciumot meg Ganodermát fogyasztok. A jó közérzetemhez hozzájárult még az is, hogy ezen kúra alatt leadtam 12-kilót, és úgy érzem megtaláltam a legjobb kardiológust saját magamban, és ezen készítményekben.
Íme a gyógyszerek és mellékhatások nélküli élet, amikor már nem kell a "beteg" jelzőt hallgatni az egészségügytől. Szervezetemben visszaállt a rend és kezd úgy működni, mint valaha: egészségesen.

.Magas vérnyomás - hipertónia

A magasvérnyomás (hipertónia) a legelterjedtebb szív-érrendszeri betegség. Fő veszélyét a sokszor csak évek után kialakuló érrendszeri szövődmények jelentik. A legtöbb esetben az emelkedett vérnyomás kezdetben nem okoz jelentős panaszt a betegnek, és ez félrevezető lehet. Ezért hívják a hipertóniát "néma gyilkosnak", mert szinte észrevétlenül is képes súlyos szervkárosodásokat előidézni. Az esetek 90%-ban a magas vérnyomás kiváltó okát nem tudjuk meghatározni. Az esetek kis részében tisztázható a magasvérnyomás eredete, és a háttérben lévő betegség rendezésével a hipertónia is sokszor megszűnik.

Mi a magasvérnyomás?
A szív úgy működik, mint egy pumpa, ami a vért keringeti a testen át. A vérnyomás az a nyomás, amit a szív és az artériák fejtenek ki, hogy a vért továbbítsák a testben. A magasvérnyomás (hipertónia) az az állapot, melyben az ütőerek (artériák) falára feszülő nyomás meghaladja a normális értéket. A vérkeringés egy zárt rendszer, és ha az erek nem tágulnak ki kellően, hogy átengedjék a vért a test egyes részeibe, akkor a szívnek erősebben kell pumpálnia, hogy a vért mozgassa és a vérnyomás emelkedik. A megnövekedett vérnyomás terheli a szívet, az erek falának károsodásához vezet és olyan súlyos szövődményekkel fenyeget, mint a szívinfarktus, a szélütés (stroke), szívelégtelenség, perifériás érbetegség (érszűkület) vagy veseelégtelenség.

Honnan tudhatom meg, ha magas vérnyomás betegségem van?

Egyetlen módon bizonyosodhat meg: ha megméreti a vérnyomását. A 25 évnél idősebb felnőtteknek évente egyszer szükséges vérnyomásukat ellenőriztetni. 25 éves kor alatt súlyos magas vérnyomás rendkívül ritka és általában vesebetegség okozza. Különösen fontos, hogy bármely életkorú nőnek rendszeresen ellenőriztetni kell vérnyomásást, ha tablettás fogamzásgátlót szed.

A vérnyomást két mérőszámmal jellemezzük. Az első értéket nevezzük szisztolés értéknek, mely az erekben uralkodó nyomást mutatja a szív összehúzódásakor (ez az első érték mindig a magasabb), a második értéket pedig akkor olvassuk le, amikor a szív kamrái elernyednek. Ülő helyzetben, nyugalomban kell végezni a mérést. A méréseket mindig azonos karon végezzük, azonos napszakban.

A vérnyomás napszaktól függően kismértékű ingadozást mutat, reggel és kora este a legmagasabb értékű. Megterheléskor, fizikai munkavégzés esetén a vérnyomás jelentősen emelkedhet, ami normális jelenség. Hasonlóan emelkedik a vérnyomás stresszhelyzetben, izgalom hatására.

Riva Rocci eredeti vérnyomás-mérő készüléke 1900-bólA dohányzás és az alkohol szintén a vérnyomás emelkedéséhez vezet. Egészségesekben azonban a megterhelés befejezése után a vérnyomás gyorsan visszaáll a normális szintre, míg hipertóniás betegben tartósan magas marad.

Tények a hipertoniáról

■A hipertonia a felnőtt lakosság több, mint 25%-át érinti
■A magasvérnyomás betegség az orvosi vizitek leggyakoribb oka (a családorvosi vizitek 76 %-a szív -és érrendszeri megbetegedésekhez gondozására irányul)
■Ha a beteg elhagyja a vérnyomáscsökkentő terápiát, akkor 63%-kal megnő az esélye a szív-érrendszeri halálozásnak.
A vérnyomás osztályozása Kategória Szisztolés (Hgmm) Diasztolés (Hgmm) Optimális vérnyomás < 120 és < 80 Normális vérnyomás < 130 és < 85 Magas-normális vérnyomás 130-139 és/vagy 85-89 Kóros vérnyomás - Hypertonia
I. fokozat

(enyhe hypertonia) 140-159 és/vagy 90-99 II. fokozat

(középsúlyos hypertonia) 160-179 és/vagy 100-109 III. fokozat

(súlyos hypertonia) >= 180 és/vagy >= 110 Izolált szisztolés

hypertonia (ISH) >= 140 < 90

Vérnyomás csökkentése az életmód változtatásával súlycsökkentés 5-20 Hgmm/10 kg fogyás alkoholbevitel csökkentése 2-4 Hgmm nátriumbevitel csökkentése 2-8 Hgmm dinamikus fizikai aktivitás 4-9 Hgmm DASH-diéta 8-14 Hgmm

Hogyan ismerhető fel a magas vérnyomás?

A magasvérnyomás legegyszerűbben a vérnyomás rendszeres mérésével szűrhető. Minden egészséges felnőtt is legalább évente egyszer méresse meg a vérnyomását. A súlyosan emelkedett vérnyomás tüneteket is okozhat:

■Fejfájás
■Szédülés
■Szívdobogásérzet
■Rossz közérzet, fáradtságérzés
A magas vérnyomás fő veszélye a különböző érrendszeri szövődmények jelentkezésében van. Megtévesztő, hogy a legtöbb esetben az emelkedett vérnyomás nem okoz jelentős fájdalmat, vagy más kellemetlen tünetet, ezért a beteg hajlamos elfeledkezni róla. Ezért hívják a magasvérnyomást néma gyilkosnak, hiszen a szövődmények jelentkezéséig (amikor már sokszor késő a kezelés) rejtve maradhat a betegség.

Elvégzendő vizsgálatok (*)

Magas vérnyomás kivizsgálásakor a következő rutin laboratóriumi vizsgálatokat kell elvégezni: a vér éhgyomri vércukorszint, összkoleszterin, LDL-koleszterin, HDL-koleszterin, triglicerid (éhomi), húgysav, kreatinin-, kálium-, hemoglobin és hematokrit, vizeletvizsgálat egy tesztcsíkkal (microalbuminuria irányában); vizelet mikroszkópos vizsgálat és elektrokardiogram (EKG).

Ajánlott továbbá egyes esetekben:

Echokardiogramm, Carotis arteria ultrahang, mennyiségi proteinuria (fehérjeürítés vizsgálata, ha tesztcsíkkal pozitív), Boka-kar index meghatározása, szemfenéki vizsgálat, glukóz tolerancia vizsgálat (ha az éhomi plazma-glukóz > 5,6 mmol / l, Otthoni és a 24 órás ambuláns (ABPM) vérnyomás ellenőrzés, pulzushullám terjedési sebesség mérése (ha van felszerelés)

Nem rutinszerűen speciális esetekben további vizsgálatokra is szükség lehet, elsősorban központokban.

Gyógyítható a magasvérnyomás?

Az orvostudomány mai állása szerint a magasvérnyomás betegek túlnyomó részének élethossziglani gyógyszerszedés szükséges. A mai korszerű gyógyszerekkel elérhető, hogy a kezelt betegek vérnyomása a normális szintet ne haladja meg, ezáltal a szövődmények kialakulásának veszélyét jelentősen tudjuk csökkenteni. Fontos, hogy a gyógyszerszedést akkor is folytatni kell, ha a vérnyomás visszaáll a normális értékre, mert a kezelés megszakítása ismét vérnyomás-emelkedéshez vezet.

Egyes esetekben a magasvérnyomás egyetlen gyógyszer beállításával kezelhető, más esetekben több gyógyszer kombinációja szükséges a kívánt vérnyomás eléréséhez. Életmódi tanácsok magasvérnyomás esetén:

■Dohányzás elhagyása
■Testsúlycsökkentés túlsúly esetén
■Egészséges étrend (DASH diéta)
■Alkoholfogyasztás mérséklése
■Sófogyasztás korlátozása
■Több testmozgás
Fehér köpeny hipertónia (*)

A magas vérnyomás csak az orvosi rendelőben áll fent, egyéb körülmények között nem. A hátterében az egyes emberekben az orvosi-rendelői környezet kiváltotta izgalmat valószínűsítik. A felmérések szerint a jelenség az emberek 15 százalékában is előfordulhat.

Az ilyen emberek orvosi kockázata bizonyosan kisebb, mint azoké, akiknél a magas vérnyomás folyamatosan fennáll. Ugyanakkor a legtöbb szakértő egyetért, hogy a fehér köpeny hipertónia megléte a normális állapothoz képest emelkedett kockázattal jár.

Nem egyszerű megjósolni, hogy kik azok, akiknél a rendelőben mért magas vérnyomás érték utóbb fehér köpeny hipertóniának bizonyul. Valószínűsíthető, hogy gyakrabban fordul elő fehér köpeny jelenség nőkben, idősebbekben, nem dohányzókban.

A fehér köpeny hipertónia akkor szorul gyógyszeres kezelésre, ha célszerv károsodás kimutatható, vagy ha a teljes szív-érrendszeri kockázat magas értékű (TIPP: végezze el Ön is a szív-érrendszeri kockázat [SCORE] meghatározást!).

A vérnyomás napi ingadozása

A vérnyomás nem állandó, napszaktól függően is változik. A legmagasabb értéket általában reggel mérjük. Ezután a vérnyomás csökken. Kora délután a vérnyomás ismét emelkedik, egy második vérnyomáscsúcs alakul ki, ami azonban a reggelihez képest már alacsonyabb. Ezután fokozatosan csökken a vérnyomás, ami éjszaka a legalacsonyabb. A napi ingadozás mértékét 24 órás ABPM vizsgálattal lehet jól követni és számszerűsíteni.

A napi ingadozás mellett a vérnyomás normális esetben is átmenetileg megemelkedik testmozgás, izgalom, stressz hatására. A helyes vérnyomásmérés (ld. lentebb) ezért mindig nyugalmi helyzetben történik.

Mit jelent a célérték a magasvérnyomás kezelésében? (*)

Legalább a célértékre kell csökkenteni a hipertóniás beteg vérnyomását ahhoz, hogy csökkenjen a szív-érrendszeri betegségek kockázata. A célérték a legtöbb beteg esetében 140/90 Hgmm, de egyes kísérőbetegségek esetén, pl. cukorbetegség 130/80 Hgmm. A magasvérnyomás célértékre történő csökkentésével (140/ 90 Hgmm alá):

■45%-al csökken a STROKE kialakulásának kockázata
■24%-al csökken a szívinfarktus okozta halálozás kockázata
■21 % -al csökken a szív és érrendszeri halálozás kockázata
A vérnyomásmérés helyes technikája:

■Ülő helyzetben
■Nyugalomban, több perces pihenés után
■Megfelelő méretű mandzsettával

(túl kicsi mérettel a valósnál magasabbat mér)
■A mandzsetta a szív magasságában
■Optimálisan a felkaron mérve
Melyik a jó vérnyomásmérő fajta?

Az arany standard a rendelői hagyományos, higanyos vérnyomásmérő. Otthoni vérnyomásmérésre ugyanakkor előnyösebb a félautomata/automata típus, mert egyszerűbb a használata. Szükséges, hogy időnként hitelesítve legyen a mérőkészülék.

Otthoni vérnyomásmérés - jó ez valamire?

Igen, jól kiegészíti a rendelői méréseket. A szakmai ajánlások is elfogadják az otthoni mérést. Kezelőorvosának is fontos adat a mérés eredménye, ne felejtse el rögzíteni. Vegye figyelembe, hogy az otthon mért vérnyomás normálértéke alacsonyabb, mint a rendelőben mérve. Konkrétan nem haladhatja meg alapesetben a 130-135/85 Hgmm értéket. Az otthoni vérnyomásmérés előnye, hogy a gyógyszerek kiürülése idején is elvégezhető. Javítja a beteg együttműködését a kezelőorvosával. Vigyázat! Nem jó, ha a beteg a kezelőorvost kihagyva néhány Hgmm eltérés miatt önállóan változtatgatja a gyógyszerek dózisát.

Hányszor mérjem meg a vérnyomásom?

Alapvetően olyan gyakran, ahogy az Önnek megfelel. Egyes emberek minden nap, akár többször is mérnek, mások csak néhány naponta, vagy még ritkábban. Optimális, ha reggel és este is megméri. Ha csak egyszer mér, akkor lehetőleg reggel, gyógyszer bevétel előtt tegye.

A magas vérnyomás megelőzése

A magas vérnyomás megelőzhető, és sokszor sikeresen enyhíthető, ha egészségesebb életmódot választunk. A legfontosabbak:

■Elkerülni a túlsúlyt
■Rendszeres testmozgás
■Só és telített zsírok fogyasztásának csökkentése
■Túlzott alkoholfogyasztás kerülése
■Stresszt okozó szituációk kerülése
Nagy Béla Nagyvárad Ro.a Tiens munkatársa
http://magassvérnyomás.eu/user/319/edit
http://www.egeszsegkore.tiensbazis.com/fogyokura?a=323
Tel : +40-77/11-70-262
Családorvos. Az Egészség Enciklopédiája

Vérnyomás mérő és harmonizáló készülék akció

A Magasvernyomas.eu hírlevélre feliratkozókat és a weboldalon regisztrálókat értesítjük, hogy Magyarországon 2011. szeptember 20-ig meghosszabbításra került a TIENS vérnyomás mérő / regeneráló készülék -50%-os akciója.
 
A weboldalunkon csak a harmonizáló készüléket mutattuk be Önnek eddig, de ez a készülék is megérdemli a figyelmet.
Amíg a tüsi általános energia-harmónizálásra használatos, addig a vérnyomásmérő speciális kiegészítőivel a szívmeridián csatorna akupunktúrás pontjait stimulálhatjuk.
 
Részletek itt: http://magasvernyomas.eu/vernyomasmero-es-harmonizalo
 
 .
 
.
 
.
 
Leiratkozni az alábbi link segítségével tud:
http://www.magasvernyomas.eu/newsletter/confirm/remove/
 
Ha a link nem működne válaszlevélben kérheti törlését.

Helyes vérnyomás mérés

A vérnyomásmérés helyes technikájának ismerete nélkül hibás értékeket kaphatunk, mellyel nem csak magunkat csapjuk be, hanem akár a kezelésünket is rossz irányba terelhetj

Mikor és milyen gyakran ellenőrizzük a vérnyomásunkat?
A vérnyomásmérés időpontja és gyakorisága alapvetően rajtunk múlik. Érdemes azonban kikérni a kezelőorvos tanácsát is arról, hogy a terápiás döntések meghozatalában mely napszakokban és milyen gyakorisággal mért eredmények bírnak a legnagyobb jelentőséggel.

Általánosságban elmondható, hogy jó, ha a sűrűn mérünk és így a rendszeres mérés bekerül a mindennapi rutinunkba. Ha heti egyszer, vagy annál ritkábban ellenőrizzük a vérnyomásunkat, akkor fennáll annak a veszélye, hogy teljesen megfeledkezünk róla.

Érdemes mindig ugyanabban az időpontban mérni, hogy az egyes értékeket lehessen mihez hasonlítani. Különbségek lehetnek a munkanapokon és szabadnapokon mért eredmények között is, így hétvégén se feledkezzünk meg a vérnyomásmérésről.

Melyik karon mérjük?
A jobb és a bal karon végzett mérések eltérő vérnyomásértékeket eredményezhetnek. Első alkalommal érdemes ezért mindkét karon kipróbálni, és amelyik karunkon nagyobb értéket kapunk, használjuk azt a jövőben a mérések elvégzéséhez.

Mi a helyes vérnyomásmérés technikája?

A mérés előtti 30 percben ne fogyasszunk kávét, alkoholt, ne cigarettázzunk és ne sportoljunk.
A mérést nyugalomban, több perces pihenés után végezzük el.
Lehetőleg a felkarunkon mérjünk.
Rövid ujjú felsőben, vagy a hosszú ujjú inget kigombolva, lazán feltűrve végezzük el a mérést.
Üljünk le egy asztal mellé, karunkat helyezzük az asztalra és lazítsuk el. A hátunkat támasszuk meg, lábainkat ne keresztezzük.
Megfelelő méretű mandzsettát használjunk (a nem megfelelő méret téves értéket eredményez).
A vérnyomásmérő leeresztett mandzsettáját a karon húzzuk szorosra, de ne túlságosan szorosra (két ujj még beférjen a mandzsetta és a kar közé).
A vérnyomásmérő mandzsettáját helyezzük a szív magasságába.
Mérés közben ne mozogjunk és ne beszéljünk.
Ha rendszeresen magasabb az első mérés eredménye, akkor érdemes megismételni a mérést 1-2 perc múlva és ennek az eredményét feljegyezni.
Mit tegyünk a mért értékekkel?
A mért értékeket jegyezzük fel egy vérnyomásnaplóba. A mérési naplóból ne hagyjunk ki eredményeket, ne kerekítsük és ne „kozmetikázzuk” a számokat, hiszen ez befolyásolhatja kezelésünket és ezáltal egészségi állapotunk alakulását. A kapott értékek mellett jegyezzük fel a mérés pontos időpontját, a mérés körülményeit (pl. fizikai aktivitás után, idegeskedés, stb.), az esetleges panaszokat.

Nagy Béla a Tiens munkatársa,Nagyvárad Ro

http://magassvernyomas.eu/user/319/edit

Vérnyomásmérés

2 Rész
A normál értékek
A diasztolés érték temszetesen jóval alacsonyabb a szisztolénál.Egészségeseknél a diasztolés"alsó" értéke 55-90 hgmm,a szisztolés"felső"érték 130-140 hgmm.Ha valakinek három egymást követő héten a megengedettnél magasabb értékeket mérnek,magas vérnyomása van.A vérnyomás értéke,illetve a két érték viszonya nagyban függ az életkortól,az erek rugalmasságától,a vér sürüségétől,attól,hogy valaki avérnyomásmérés közben áll,ül vagy fekszik,és még sok egyéb tényezőtől.ezértcsak orvos dőntheti el egyértelmüen,hogy a mért vérnyomásérték betegségre utal-e vagy sem.
Idős korban magasabb a vérnyomás
a vérnyomás az idő előrehaladtával folyamatosan változik.A csecsemők és a gyermekek vérnyomása alacsonyabb mint a felnőtteké.A fizikai aktivitás is hatással van a vérnyomásra:ilyenkor magasabb,pihenés közben alacsonyabb.Idős korban magasabb a vérnyomás.Az artéria fala az érelmeszesedés(arterioszklerózis)miatt megvastagodik és merevvé válik.Ez a növekedés nem feltétlenül kóros:szervezetünk ezzel a magasabb vérnyomással kompenzálja a véredények idős korban csőkkenő rugalmasságát. Jó tudni
mit jelent a hgmm? A vérnyomást rendszerint higanymilliméterben(hgmm)adják meg.Ha a vérnyomás pl.120 hgmm akkor a mérőmüszer higanyszála 12o mm-rel emelkedik.A nem higanyos mérőmüszereket szintén ennek megfelelően kalibrálják.Újabban a kilopascal mértékegység(1 hgmm=1,33 kpascal)is használatos.
Az elektronikus vérnyomásmérők
Müködése tübbnyire automatikus,az érben keringő vér hangját a halgató nikrofon érzékeli és értékeli. Csak a hitelesitett müszer megfelelő
Ha saját magunknak,otthoni használatra vásárolunk vérnyomásmérőt,ügyeljünk a müszer hivatalos hitelesitésére.Kérjünk pontos kezelési tájékoztatót,és probáljuk ki a készüléket,nehogy hamis értéket kapjunk. Javasolt termékek használata
Chitosan kapszula ,Cholican kapszula,vagy egy pohár vőrős bór,Vérnyomás regeneráló készülék( TÜSI)

Vérnyomásmérés

Miért mérünk vérnyomást?
A sziv mintegy hat liter vért tart folyamatosan keringésben,hogy biztositsa a szervezet optimális oxigén-és tápanyagellátását ésmegakadályzza a salakanyag lerakódását.Ebben nem csak a vér mennyisége dőntő fontosságú,hanem az erekben,külőnősen a hajszálerekben keringő vér nyomása is. Vérnyomászavarok
A magas vérnyomás(hipertónia)jellemző tünetei a fejfájás,szédülés,gyengeségérzet,látászavarok,fülzúgás sápadtság,vagy éppen ellenkőleg:bőrpir.Az alacsony vérnyomás(hipotónia)szintén kellemetlen tünetekkel-állandó fárdtságérzettel és a teljesitőképesség csőkentésével jár.Az eddig emlitett tünetek viszonylag ártalmatlanok.Az idős,magas vérnyomásos betegeknél sajnos az agyvérzés és szivinfarktus veszélye is fennáll.Jó okunk van hát arra,hogy vérnyomásunkat rendszeresen ellenőriztessük,annál is inkább,mert a szokásos ,érési eljárás gyors és fájdalommentes. Vérnyomásmérés.
A vérnyomásmérő felfújható gumimandzsettáját a felkarra erősitjük,és addig pumpáljuk bele a levegőt,mig a mandzsetta nyomása a felkart összeszoritva elnyoja véreret. Ekkor a pulzus nem tapintható,illetve nem halható,mivel az érben nincs véráramlás.A fülhalgatót(sztetoszkóp)a könyökhajlatra helyezzük,és a levegőt lassan kiengedjük a mandzsettából.
Szisztolés és diasztolés érték
Amint kopogó hangot halunk,és(ugyanakkor)a pulzus is tapinhatóvá válik,leolvassuk a vérnyomásmérő állását.Ez az érték a sziv összehúzódása idején mért,ugynevezett szisztolés nyomás,a vérnyomás "felső"értéke.Az "alsó"érték a sziv telitődésekor mért ún,diasztolés érték,amely az erek rugalmasságáról is tájékoztat a disztolés értéka következőképpen állapitható meg:ahogyan a mandzsettábóla szelepen át kiáramlika levegő,a mandzsetta nyomása csökken.Az érben egy ideig halható az örvénylő véráram hangja.(Amint az őrvénylés megszünik,a hang eltünik.)A vérnyomás"alsó"értékét a hang eltünése előtt olvasuk le.

Olcsóbbak lettek a TIENS készülékek

A cím nem elírás, hiszen nem csak a vérnyomás regeneráló készülék gyártásával foglalkozik a TIENS cégcsoport.
Kína (és hamarosan a világ) első számú egészségmegőrző vállalata belopta magát Kelet-Európa szívébe is a termékeivel.
A TIENS vérnyomás regeneráló, harmonizáló készülékét ma már csak TÜSI-nek becézi a lakosság.
Kínában és hamarosan világszerte a leghíresebb egészségmegőrző cégcsoport, a TIENS 2002-től hivatalos beszállítója az ENSZ-nek.
Szabadalmaztatott készülékei mellett ugyanis a tibeti-kínai ősi orvosi recepteket is megkapta, hogy egészségmegőrző készítményeket gyártson a világ számára.

A TIENS TÜSI-je az élet energia elméletet is felhasználva a XXI. század csúcstechnológiájára épül. Hatásos még fejfájás, alacsony vérnyomás, helyi fájdalmak, menstruációs görcsök helyén kialakult energia pangás (vagy túltengés) kiegyensúlyozására is.
 
Jó hír, hogy a november 20-ig meghirdetett árlistán a termékek árában jelentős csökkenést tapasztalhatunk.
Így például Magyarországon a korábbi  34.925Ft-ról 32.385 Ft-ra csökkent a törzsvásárlói ár. Romániában pedig 435.60 RON helyett most csak 409.20 RON a készülék ára, amihez persze szükséges a Törzsvásárlói kártya.
Nincs még ilyen kártyája?
Ideje beszerezni, mert a kínai orvoslás titkai ma már fogyasztható, hétköznapi emberek által is használható formában megtalálhatóak a TIENS Kelet-európai raktáraiban.
Törzskártya igénylésére a weboldalon regisztrált és bejelentkezett látogatóknak van lehetőségük az újonnan megjelenő Beszerzési források blokknál (lásd a képen).

 

Angliától a Fülöp-szigetekig milliók használják a "Tüsi"-t

A legnagyobb videómegosztót figyelve egyre több felvételt találni a TIENS termékeiről, közte a legnépszerűbb készülékéről a Tüsi-ről.

Ez a készülék, mint szabadalmaztatott vérnyomás szabályozó került a piacra, de ma már csak TÜSI-ként emlegetjük.

 Részben így rövidebb, másrészt pedig annyi mindenre használjuk, ami hasonlóan látványos eredményt hoz, hogy már nem a vérnyomás szabályozás jut róla csak eszünkbe.

Mi az amiről már közvetlen tapasztalataink vannak?

  • Fejfájás csökkentése, elmulasztása
  • Végtag fájdalmak, izomfájdalmak csökkentése
  • Vérnyomás csökkentése és normalizálása
  • Fogfájás enyhítése (elmulasztása)
  • Haj növekedés, és színesedés serkentése

Vásárlóink tapasztalatairól ezen az oldalon mesélnek: http://magasvernyomas.eu/tapasztalataink

Az egész világ használja

A hivatalos magyar árlistában már így is hívják: "TÜSI-harmonizáló készülék".

Ugyanakkor a világ minden tájáról találni felvételeket, prezentációkat erről az egyszerű ám mégis szinte nélkülözhetetlen készülékről.

  • Íme a mexikóiak szép prezentációja:

 

  • És egy Fülöp-szigeteki lelkes vásárló ajánlása a vérnyomás regeneráló használatáról:

 

 

  • Minden bizonnyal az Egyesül Királyságban működő TIENS képviselet hivatalos csatornáján is megjelenik erről a gépről is egy videó, addig ajánlom a többi szép prezentációt megnézni. Hamarosan mi is alkalmazunk néhány hasonlót.

http://www.youtube.com/user/TiensUKonline

 

Megjegyzés:

Az étrendkiegészítők között első helyen nyilvántartott Magas tápértékű kalciummal együtt megvásárolva most a Törzsvásárlói kártya díját megspórolhatják az új vásárlók. Ennek részleteiről az igénylés leadását követően bővebb tájékoztatást nyújtanak munkatársaink.

Ott leszünk a Paramed fesztiválon. Gyere Te is!

PARAMED FESZTIVÁL

-Hogy vigyázzak rám? -

Hasznos egészségügyi tanácsok, előadások, bemutatók. Vásár

2010. JÚNIUS 26 – 27.

VIRÁNYOSI KÖZÖSSÉGI HÁZ

Cím: 1125 BUDAPEST, SZARVAS GÁBOR U 8/C

Házigazda: Zentai Rudolf, a kuratórium elnöke

Június 26. (szombat)

13.00 Köszöntő: Zentai Rudolf

13.10 Nagy Ildikó: A tudatalatti hatalma

14.00 Demeter Éva: Ön mit reggelizett ma

15.00 Miskey Zoltán: Kozmetikumokban található méreganyagok

16.00 Vass József: Szívkímélő fogyás nyáron az 5 elem segítségével?

17.00 Dr Visnyai Beáta: A természet kincsesládája

17.30 Dr Kékes Noémi: Homeopátia: a bőr sérülései, rovarcsípés, égés

18.15 Kövi Szabolcs + ifj. Zentai Rudolf: Zenés meditáció

Június 27. (vasárnap)

10.00 ifj.Zentai Rudolf szellemgyógyász: Az egészség tudati feltételei

11.00 Kovács Zsuzsa: A sóterápia hatásai

11.30 Hoffmann Mónika: Zéró tolerancia az allergia tüneteivel szemben

12.00 Dr Szántó Mónika: A szervezet védelmi rendszere. Szabadgyökök

13.00 Ebédszünet

14.00 Zentai Rudolf: A sejtek vegykonyhája

15.00 Dr Szántó Mónika: Öregedésgátló kozmetikumok

16.00 Demeter Éva: Kontrollálja testsúlyát, korrigálja alakját

17.00 Dr Lukács István: Mit üzen számunkra a több ezer éves Hagyományos Kínai Orvoslás

17:50 Zentai Rudolf: ZÁRSZÓ

JEGYÁRAK:

ELÓADÁSONKÉNT:1.000 Ft

BÉRLET SZOMBATRA: 6.000 Ft

BÉRLET VASÁRNAPRA: 7.000 Ft

7 TETSZŐLEGES ELŐADÁSRA BÉRLET 6.000 Ft

A jegyek árának egy részével alapítványunkat támogatja. /Életmentő műszerre gyűjtünk./

Műsorváltozás jogát fenntartjuk!

A vásár látogatása INGYENES!

Mobil: segítség a bajban?

Újabb (ál)hír kering az Interneten, aminek ezúttal hasznát is vehetjük. Idézem az emailben kapott üzenetet:

"A MENTŐSÖK KÉRIK AZ ALÁBBIAKAT!!!"

"Mentősök tapasztalták, hogy közlekedési baleseteknél a legtöbb sérültnek van mobiltelefonja. Olyan sérülteknél, akikkel nem lehet kommunikálni, a segítségükre sietők nem tudják, hogy a telefon hosszú címlistájából kit értesítsenek.

Mentőápolók és mentőorvosok azt javasolták, hogy a szükség esetén értesítendő személy adatait mindenki ugyanazon megjelölés alatt adja meg.

A nemzetközileg elismert megjelölés:

ICE (= In Case of Emergency = "vész esetén")

Ezalatt a név alatt annak a személynek a telefonszámát kell megadni, akit vészhelyzetben / szükség esetén a rendőrségnek, mentőknek, tűzoltóknak fel kell hívni.

Ha több ilyen személyt szeretne megadni, a következőképp lehetséges: ICE1, ICE2, ICE3 stb.

Könnyű megcsinálni, nem kerül semmibe és vész, baleset esetén nagy segítség lehet!

Javasoljuk ezen információ megosztását a családtagokkal, ismerősökkel is!"

Egy praktikus tanács hasonló (önzetlennek látszó) üzenetek esetére!

A Google és a nagyobb közösségi oldalak megmondják az igazat.

Keress rá a speciális szavakra, vagy a levél egy hosszabb részletére (pl. egy mondatrészre, vagy teljes mondatra), és rögtön lebuktató cikkek sorozatát találod meg az ügyvédnő ismerősére hivatkozó, adománygyűjtő és más jótékonykodók állításairól.

Jelen esetben a "Országos Mentőszolgálat ice" szavakra keresve rögtön megtalálod a hivatalos válaszokat, amelyek között ezúttal dícsérő nyilatkozatok is találhatóak:

monitormagazin.hu:

"Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója azt mondta, hogy az ICE ötlete bizonyos esetekben hasznos lehet, de elsősorban nem a mentők számára. A hozzátartozók értesítése a rendőrség, illetve a kezelést végző kórház feladata - közölte a szóvivő."

origo.hu:

"Az [origo] kérdésére a rendőrség, a mentőszolgálat és a tűzoltóság azt mondta, a kezdeményezés nem tőlük indult, nem ismerik a levél forrását, viszont semmiképp sem tartják haszontalannak...

Kis-Guczi Péter, a katasztrófavédelem szóvivője ugyanakkor "kicsit túlbiztosításnak" tartja a mozaikszavas megoldást, mivel szerinte szinte mindenkinek van a telefonjában olyan név, hogy anyu vagy apu."

 

Gyakorlati hasznát véleményünk szerint azzal érné el ez a kezdeményezés, ha értesítési címek helyett/mellett olyan információkat mentenénk el, amelyeket rendre elfelejtünk magunknál hordani.

Ilyen adatok pl.

  • gyógyszer érzékenység,
  • allergén anyagok,
  • vércsoport

stb.

 

Ha hasznosnak találtad ezt a cikket, küldd tovább, vagy oszd meg ismerőseiddel a közösségi oldalakon :D

 

Regisztráció

Felhasználói adatok
Írásjelek a pont, kötőjel, aláhúzás és a szóközök kivételével nem megengedettek.
Egy működő email cím. A rendszer minden levelet erre a címre fog küldeni. Ez az email cím nem jelenik meg nyilvánosan, és csak új jelszó kérésnél, illetve feliratkozást igénylő szolgáltatásoknál kerül felhasználásra.
Jelszó az új felhasználó számára, kétszer megadva.
Email Notifications
Ajánló
Köszönjük, hogy ezzel az értékes válasszal segíted a munkánkat.
Mire használnád?

Hírlevél és Támogatás

Feliratkozásoddal jótékonysági kezdeményezésünket is támogatod.

Hírlevél fel-/leiratkozás

Bejelentkezés